|
English |
|
|
|
|
|
Danubiando - Budapesti Tangó Fesztivál 2010 (augusztus 29 - szeptember 5) Ha augusztus, akkor tangó. Tangózni egész évben lehet, és érdemes is, a tangó igazi szerelmeseinek, pedig mindegy, hogy milyen évszak van, a tangó mindenütt ott van. Augusztus vége azonban már évek óta különleges időszak a legnagyobb fanatikusoknak is. Budapest kilencedik alkalommal ad otthont az év legnagyobb tangó eseményének, mely idén már másodjára Danubiando Budapesti Tangó Fesztivál néven jelentkezik. A tavalyi óriási hazai és nemzetközi siker után, a jól bevált "receptek" alkalmazása mellett, igyekeztünk új színt is vinni a palettára, hogy a visszatérőknek is legyen egy kis meglepetés. A Fesztivál nyitónapján ismét körbetangózzuk a várost a Tangó Maratonon, minden este Budapest különleges helyszínein várjuk a táncolni vágyókat a milongákon. A már gyakorlott tangósoknak szánt workshopok mellett a nagyközönség ingyenes tanfolyamon ismerkedhet meg ezzel a nagyszerű tánccal, a Karmatango Project oktatóinak, táncosainak vezetésével. Az Alexandra könyváruházak adnak helyet olyan programoknak, mint a hazai fotósok legjobb képeiből összeállított exkluzív tangófotó-kiállítás, a világ leghíresebb tangófilmjeit bemutató filmklub vagy épp, az élőzenével kísért Párizsi Tangó Szalon, a Lotz-teremben. A táncszínházi előadásra vágyó nézelődők a Klebelsberg Kultúrkúriában (augusztus 29-én) és a Millenárison a Colores del Tango című táncelőadáson(szeptember 4-én) ismerkedhetnek a műfajjal, a hazai tangó élvonalába tartozó táncosok, valamint a Nemzeti Táncszínházban, több nagysikerű táncos darabban játszó Tango Harmony zenekar és a nemzetközi közönség köreiben is méltán népszerű Beltango zenekar szereplésével. A fesztivál záró estéjén, Argentínában a Gotan Projectet megszégyenítő népszerűségű modern tangó formáció, az Otros Aires kényezteti a közönség fülét és a táncosok talpát. A külföldi zenekarok mellett a hazai tangó zenekarok is színpadra állnak, így hallható lesz az Európa-szerte egyre népszerűbb Orquesta Típica Budapest, valamit kistestvére a Divertango Duo is. ![]() A Danubiando Budapesti Tangó Fesztivál mind a nyolc napja alatt várjuk az érdeklődőket és szívesen adunk felvilágosítást a fesztivál programjairól. A honlapot folyamatosan frissítjük, ahogyan a részletek tisztázódnak. A Twitter csatornánkon keresztül folyamatosan új híreket küldünk, de a Facebook oldalon keresztül is kommunikálunk mindent (aki lájkol bennünket). A Danubiando 2010 Facebook eseménynél pedig megnézheted kivel találkozhatsz...
A részletes, teljes programot a dokumentum ikonra kattintva töltheted le (PDF formátumban, angolul)! A szervezők: Ecsedy Áron, Szendrei Veronika és a Karmatango Project |
|
|
© 2010 KarmaTango Egyesület :: Kapcsolat :: Jogi tudnivalók design by Hidegkuti Niki |